BEMUTATKOZÁS

BEMUTATKOZÁS

Egyesületünk 2016. év november hó 9. napján alakult, mint Kazincbarcika első triatlon egyesülete. Tevékenységünket – egyelőre a közhasznú jogállás nyilvántartásba vétele nélkül – közhasznúan végezzük. 

Célunk a tagjaink minél teljesebb szakmai és tárgyi támogatása a versenyeikre történő felkészülés és a versenyeik során, valamint 

a triatlon sporttal kapcsolatos programok szervezése és a triatlon sport széles körben való népszerűsítése, amelynek első lépéseit nem sokkal alakulásunkat követően meg is kezdtünk. 

Egyesületünk első jelentős tevékenysége Kis Gyula többszörös középtávú magyar bajnok, a Kis Tri Balatonman Team Triatlon Egyesület vezetőedzője városunkba történő meghívása volt 2017. február 21-én, amelynek keretében Kis Gyula többek között a frissítésről, felkészülésről és az edzésről is beszélt a bárki számára nyilvános előadáson, majd egyesületünk tagjai számára zártkörű futó és  úszóedzést tartott. A nyilvános előadáson a tagságon kívüli számos érdeklődő részt vett. 

2017. május 2. napján egyesületünk a Magyar Triatlon Szövetség tagja lett, a tagok versenyzésének elősegítése (versenyengedélyek zökkenőmentes beszerzése), valamint a későbbi versenyrendezések céljából. 

2018. május 7. napján részt vettünk a város által szervezett I. Nagy Sportágválasztó show-n, ahol bemutatkoztunk a város általános iskolás diákjai előtt.
2019.05.01-05. között megtartottuk az első edzőtáborunkat, ahol olyan neves sportszakemberek tartottak előadást és edzést, mint Kropkó Péter és Kis Gyula.
2019. május 6. napján részt vettünk a város által szervezett II. Nagy Sportágválasztó show-n, ahol ismételten Bemutatkoztunk a város általános iskolás diákjai előtt.

A megfelelő szakmai bázis megszerzését és az egyesület szélesebb körben történő megismertetését követően hosszú távú célunk az utánpótlás nevelés és a triatlonversenyek rendezése Kazincbarcikán.

Az első triatlonverseny megrendezését – a jelenlegi járványügyi helyzetre figyelemmel – 2022. évre tervezzük.

TE IS HOZZÁJÁRULNÁL CÉLJAINKAT ELÉRÉSÉHEZ?
LEGYÉL TE IS A TÁMOGATÓNK!
VEDD FEL VELÜNK A KAPCSOLATOT!

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint például, hogy felismeri, amikor visszatér a weboldalunkra, és segíti a csapatunkat abban, hogy megértsék, a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak az Ön számára.