HÍREINK

ELINDULT AZ IDEI TRIATLON SZEZON

Elindult az idei triatlon szezon is. Hétvégén Gergő Disznósi állt rajthoz a rövidtávú országos bajnokságon, fogadjátok tőle szeretettel a részletes beszámolót. 🏊‍♂️🚴‍♂️🏃‍♂️

„2020-as év jól kezdődött, tele voltam tervekkel főleg a sport szempontjából a tavalyi év sikerein felbuzdulva. Edzőmmel Frölich Tamással megpróbáltuk a szezont felépíteni úgy, hogy a legjobb formába kerüljek a szeptemberi fő versenyemre. Ám jött ez a vírus és eltöröltek minden rendezvényt, borult az elképzelés. A tatai OLD LAKE MAN egy felkészülő verseny lett volna a naptáramba, de úgy alakult ez lett az éven az első és egyben utolsó triatlon versenyem.

Olimpiai távon vettem részt a versenyen, ami 1,5 km úszásból 40 km kerékpár és 10km futásból állt. Az úszásban való felkészülésbe szintén beleszólt a vírus, ugyanis az uszodák zárva voltak gyakorlatilag 3 hónapig nem tudtunk úszóedzést tartani. Május elejétől, ahogy az idő jobbra fordult a VADNA PARK biztosított helyet a hajnali úszóedzéseinknek, de erősen érezni lehet az elmaradt edzések hiányát.

Az úszás eleje eléggé félelmetes tud lenni, habzik a víz mintha forrna és nem látni szinte semmit, csak az ember a testén érzi a szomszédja könyökét, térdét vagy sarkát. Nem ritka ilyenkor a szem alatti lilafolt, vérző száj, sőt közeli ismerősöm fél fogát is ott hagyta már ilyen rajtban. Versenyeken eddigi taktikám az volt, hogy oldalra állok és onnan próbálok kimaradni az úszás elején lévő adok-kapokból. Azonban most gondoltam egy merészet és beálltam egy 5 fős klubcsapat mögé a mezőny középre, reméltem ők vigyázni fognak egymásra és én pedig igyekeztem ezt kihasználni. Jó ötletnek bizonyult, kimaradtam a boxból és egészen sokáig élvezhettem a lábvizüket. Az első élesen jobbra fordító bolya 500 m-re volt a rajttól, addigra a mezőny megnyúlt és kényelmesen lehetett fordulni, szinte végig tudtam a saját tempóban úszni zavaró körülmények nélkül.

Tavaly a sétáló utcai part mentén vittek minket végig, a közönség szempontjából talán az látványosabb volt, mint az éven, de versenyzői szempontból ez a pályavezetés nekünk jobban kedvezett. Kiérve a vízből egy rámpán kellet felfutni be a depóba, ahol sisak, rajtszám fel és futás tovább a bringát tolva a vonalig, ahol fel lehet rá ülni. A cipőt előre rögzítettem a kerékpáron, mezítláb könnyebb futni, mint bringáscipőben. Viszont felszálláskor, ha egyből nem sikerül bele találni lábbal a cipőbe utána eléggé macerássá válhat a dolog, nekem pedig a bal lábammal sikerült elvétenem.

A kerékpár pálya minősége borzasztóan rossz volt és szintes, egyik dombot másztuk a másik után ráadásul a forduló után szembe szél fújt. Így is sikerült 40km-en 34km/h átlagot tekernem, ami akkor kicsit elszomorított, mert jobbra számítottam, de így utólag már nem is olyan rossz.

A futás a tókörül történt fás területen árnyékban (nem mintha sütött volna a nap). Magamhoz képest egészen jó időt futottam, vártam mikor jön el az a pont, ahol be kell húzni a féket, de szerencsére végig bírtam tartani azt a tempót, amivel elkezdtem a futást. Az erdőben kicsit zavart a magas pára, képeken vissza nézve a futás végén az arcomon boldogságnak jele sincs, de belül végig mosolyogtam. 🙂

A versenyen nagyon sok profi versenyző vett részt, szinte itt volt mindenki aki számít a hazai mezőnyből, hatalmas élmény volt köztük versenyezni. Összesen 546 Versenyző állt rajthoz, a korosztályomban 29. lettem 2:45:09-es idővel. Úgy gondolom ebben a kemény mezőnyben sikerült helyt állnom, bár még bőven van hová fejlődnem. Szeretném megköszöni Enikő Pauleczkinek, hogy elviseli és támogat ebben a hobbimban, Frölich Tamásnak a felkészítést, Róbert Tóthnak a Tóth Watch Tuningnak a szponzorációt, és persze a TriKolor Kazincbarcikai Triatlon Sportklub csapattársaimnak, akik távolból az interneten követték nyomon és szurkoltak értem, nagyon jól eset a verseny után ezt látni.”

Gratulálunk Gergő, gyors regenerálódást kívánunk!

#trikolor #trikolorktsk #trikolorsportklub #swimbikerun #triatlon #triathlon

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint például, hogy felismeri, amikor visszatér a weboldalunkra, és segíti a csapatunkat abban, hogy megértsék, a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak az Ön számára.